Megfelelő a DAKK Zrt. és a STATEK Kft. intézkedési terve

2018-11-07 12:14:00   |   Feltöltötte: Szobota Péter

Az Állami Számvevőszék elfogadta a DAKK Dél-alföldi Közlekedési Központ Zrt. és a STATEK Statisztikai Elemző Központ Kft. ellenőrzéshez kapcsolódóan a DAKK Zrt. vezérigazgatója és a STATEK Kft. ügyvezetője által küldött intézkedési tervet.

Az Állami Számvevőszék 2018. augusztus 31-én hozta nyilvánosságra „Az állami tulajdonú gazdasági társaságok ellenőrzése - DAKK Dél-alföldi Közlekedési Központ Zrt.” című jelentését és 2018. szeptember 27-én „Az állami tulajdonú gazdasági társaságok ellenőrzése - STATEK Statisztikai Elemző Központ Kft.” című jelentését.


Az ÁSZ a jelentésben a DAKK Zrt. vezérigazgatójának egy, a STATEK Kft. ügyvezetőjének öt javaslatot fogalmazott meg, amelyekhez kapcsolódóan az Állami Számvevőszékről szóló 2011. évi LXVI. törvény 33. § (1) bekezdése alapján az ellenőrzött szervezetek vezetőjének intézkedési tervet kellett összeállítani és azt a jelentés kézhezvételétől számított harminc napon belül az ÁSZ részére megküldeni.

 

Mind a DAKK Zrt., mind a STATEK Kft. ügyvezetője az intézkedési tervet határidőben összeállította és megküldte az ÁSZ részére. Az ÁSZ elvégezte a megküldött intézkedési tervek felülvizsgálatát: a tervezett intézkedések az ÁSZ megállapításait megfelelően kezelik, a feltárt hiányosságok megszüntetésére alkalmasak.

 

Az ÁSZ az intézkedési tervekre megfogalmazott válaszában felhívta az ellenőrzött szervezetek vezetőjének figyelmét arra, hogy az intézkedési tervben foglaltak megvalósítását az Állami Számvevőszékről szóló 2011. évi LXVI. törvény 33. § (7) bekezdése alapján az ÁSZ utóellenőrzés keretében ellenőrizheti.

 

Dr. Pulay Gyula
felügyeleti vezető

 

Szobota Péter
számvevő