Készülnek a jelentéstervezetek a Fidesz és a KDNP ellenőrzésében

2018-11-24 11:42   |   Feltöltötte: Dr. Győri Gabriella Márta

Az elkészített számvevői munkaanyagok alapján az ellenőrzési ütemtervnek megfelelően megkezdődött a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség illetve a Kereszténydemokrata Néppárt ellenőrzéséről szóló számvevőszéki jelentéstervezetek összeállítása.

Az ellenőrzést végző számvevők a pártok által kitöltött tanúsítványok, valamint az ÁSZ rendelkezésére bocsátott dokumentumok feldolgozását és értékelését követően elkészítették a megállapításaikat tartalmazó számvevői munkaanyagokat, melyet felülvizsgálatot követeően átadtak az ellenőrzésvezetőnek.

 

A jelentéstervezetek összeállítását az ellenőrzésvezető végzi, az ellenőrzés korábbi szakaszában elkészített számvevői munkaanyagok alapján. A számvevőszéki jelentéstervezetek egységes szerkezetben tartalmazzák majd az ellenőrzési program alapján megfogalmazott lényeges megállapításokat.

 

A jelentéstervezetekben az ellenőrzés céljával összhangban az ÁSZ azt értékeli, hogy a pártok által közzétett pénzügyi kimutatások a törvényi előírásoknak megfeleltek-e, a könyvvezetés és gazdálkodás során betartották-e a vonatkozó jogszabályi és belső előírásokat, valamint a pártok a működésükhöz szabályszerűen igénybe vehető forrásokat használtak-e fel.

 

dr. Győri Gabriella
ellenőrzésvezető