Transzparencia és integritás a közszférában

2015-03-23 11:00   |   Feltöltötte: Állami Számvevőszék

2015. március 23-27. között, újraalapításának 25. évfordulója alkalmából két részből álló nemzetközi eseménysorozatnak adott otthont az Állami Számvevőszék. Március 23-án "Transzparencia és integritás a közszférában" címmel konferenciára, majd a tavalyi évhez hasonlóan Szarvason, négy napos nemzetközi szemináriumra került sor. A szakmai eseményeken közel húsz, elsősorban délkelet-európai, ázsiai és afrikai ország harminc számvevőszéki szakértője is részt vett Az eseménysorozat célja egyfelől a hazai eredmények bemutatása, másrészről, a legjobb hazai és nemzetközi gyakorlatok megosztásán keresztül az integritás alapú közigazgatási kultúra elterjesztése és a transzparens államműködés fejlesztése az érintett országokban.

 

A részletes programot itt érheti el.

 

A szemináriumon elhangzott előadások anyagai:


Az Országgyűlés háznagyának köszöntője
Mátrai Márta

 

1. Témablokk: Transzparencia és integritás - hazai és nemzetközi kitekintés

 

A mintaintézménnyé válás útján
Domokos László, az Állami Számvevőszék elnökének előadása
Előadás

Adat, Információ, Tudás
Mr. Miloslav Kala, a Cseh Számvevőszék elnökének előadása
Előadás

Az átlátható kormányzást megalapozó kommunikáció – a Kínai Népköztársaság Nemzeti Ellenőrző Hivatalának gyakorlata
Mr. Hu Jiajun, a Kínai Számvevőszék sanghaji főigazgatójának előadása
Előadás

A Holland Számvevőszék elnökének videoüzenete
Mrs. Saskia Stuiveling

 

2. Témablokk: Transzparencia és integritás a magyar közszférában

 

Értékek és azok átadása a közszolgálatban. Miként készít fel erre a közszolgálati képzés és továbbképzés?
Dr. Kis Norbert, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektorhelyettesének előadása
Előadás

Átláthatóság. A közszolgálati média szerepe és felelőssége
Dr. Szabó László Zsolt, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap elnökvezérigazgatója
Előadás

Az Állami Számvevőszék integritás projektjének tanulságai
Dr. Pulay Gyula, az Állami Számvevőszék felügyeleti vezetőjének előadása
Előadás

Társadalmi hasznosság és kommunikáció
Horváth Bálint, az Állami Számvevőszék kommunikációs osztályvezetőjének előadása
Előadás

Integritás továbbképzés - Szarvas

 

A részletes programot itt érheti el.

Beharangozó és összegző híreink

 

Transzparencia és integritás – nemzetközi eseménysorozatot rendez az ÁSZ

Megkezdődött a 2015-ös Transzparencia és integritás konferencia Szarvason

Sikerrel zárult az ÁSZ Transzparencia és Integritás szemináriuma

 

Napi összefoglalók:

 

1. nap, 2. nap, 3. nap, 4. nap

 

Vélemények:

 

Alkache Alhada: Az AFROSAI szervezetén belül is jól hasznosítható lenne az ÁSZ Integritás Projektje

Tomislav Jovanovic: az ÁSZ példát mutat a számvevőszékek számára

Georgia Kontogeorga: Görögországnak nagy szüksége lenne az integritás szemlélet erősítésére


Egyéb kapcsolódó híreink:

 

Kultúrák találkozása az ÁSZ nemzetközi integritás szemináriumán

A kulturális intézmények intézménycsoportos elemzés eredményei

Az M1 élőben kapcsolta az ÁSZ szemináriumát