Színház az egész világ

2018-03-26 22:49:00   |   Feltöltötte: Kiss Beatrix

Világszerte március 27-én ünneplik a színház világnapját, amelyet a Nemzetközi Színházi Intézet hívott életre, annak emlékére, hogy 1957-ben ezen a napon volt a Párizsban működő Nemzetek Színházának évadnyitója. A világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a színházművészet, a kultúra fontosságára, valamint tisztelegjenek a színészek és színházi dolgozók előtt.

A színházi világnapot a Nemzetközi Színházi Intézet (ITI) közgyűlésének határozata alapján 1962 óta tartják meg március 27-én, annak emlékére, hogy 1957-ben ezen a napon volt a Párizsban működő Nemzetek Színházának évadnyitója. A világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a színházművészet – és tágabb értelemben a kultúra – fontosságára, tisztelegjen a színészek, a színházi dolgozók előtt, kérje a közönség szeretetét és támogatását.


Az Intézet minden évben a színházi világ egy jelentős személyiségét kéri fel, hogy fogalmazza meg üzenetét a színház művészei és a közönség számára, amelyet a világnapon minden színházban az előadások előtt olvasnak fel. Legelőször Jean Cocteau szövege hangzott el több mint húsz ország színpadán.


A Nemzetközi Színházi Intézet idén ünnepli fennállásának 70. évfordulóját. Ebből az alkalomból – az eddigi szokásoktól eltérően – öt földrész öt alkotóját kérték fel az idei Színházi Világnapi üzenet megfogalmazására. Az európai üzenetet Simon McBurney írta. Simon McBurney színész, író, rendező 1983-ben alapította meg Londonban a világhírűvé vált Théâtre de complicitét.

A színház egy igazán varázslatos hely, ahol kikapcsolódhatunk, feltöltődhetünk. Ott és akkor nem jut eszünkbe, hogy a látvány mögött milyen gazdálkodás is folyik. Pedig akár egy színház is működhet közpénzből, amelynek fontos az ellenőrzése. Az ÁSZ még 2014-ben ellenőrizte az önkormányzati tulajdonban lévő társasági formában működő színházak gazdálkodását, és az ekkor lezárult 17 színházat érintő ellenőrzési tapasztalatait széles körben megosztotta. Utánajártunk, hogy a színházi ellenőrzések tapasztalatai a korábban még nem ellenőrzött intézményeknél hogyan hasznosulnak.

 

 

Kiss Beatrix

Pénzügyi Tudatosság Projekt