A közszféra integritása és az etikus vezetés

2017-02-27 11:00   |   Feltöltötte: Állami Számvevőszék

2017. február 27. és március 3. között ötnapos nemzetközi integritás konferenciának és tudásmegosztó szemináriumnak adott otthont az Állami Számvevőszék. Az immár negyedik alkalommal megrendezett rendezvény idén „A közszféra integritása és az etikus vezetés” témáját járta körbe, mintegy 25 ország 40 számvevőszéki delegáltjának részvételével. Az elsősorban ázsiai, afrikai, délkelet-európai és dél-amerikai fejlődő országokból érkező számvevőszéki szakértők a Budapesten és Szarvason zajló programsorozat keretében megismerkedhettek a legjobb hazai és nemzetközi gyakorlatokkal, melyek segítségével a jövőben hazájukban is hozzájárulhatnak az integritásalapú közigazgatási kultúra fejlesztéséhez. A szakmai program február 27-én az Állami Számvevőszék budapesti székházában tartott nyitókonferenciával és Solidus-díjátadó ceremóniával vette kezdetét, melyet a négy napos szarvasi nemzetközi szemináriumsorozat követett.

 

A nyitónap részletes programját itt érheti el.

A nyitókonferencián elhangzott előadások anyagai:

 

Az etikus vezetés, az integritás és a teljesítmény kapcsolata a közszférában

Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke

 

Az OECD korrupció megelőzését célzó programjai

Gavin Ugale, az OECD közszféra integritásával foglalkozó főosztályának szakértője

 

Az INTOSAI IDI korrupció megelőzését célzó, az Állami Számvevőszékkel együttműködésben zajló kapacitásfejlesztési programja
Shourjo Chatterjee, az IDI programigazgatója

 

Az EUROSAI Ellenőrzés és Etika munkacsoportjának legfrissebb eredményei
Helena Abreu Lopes, a portugál számvevőszék bírája, a munkacsoport vezetője

 

A részletes programot itt érheti el.

Beharangozó és összegző hírünk.

 

Integritás szemináriumsorozat – Szarvas – napi összefoglalók és előadások:

 

1. nap

 

2. nap

Jakovác Katalin (ÁSZ) előadása
Martus Bettina (ÁSZ) előadása
Pulay Gyula (ÁSZ) előadása
Shourjo Chatterjee (IDI) előadása

3. nap

Martus Bettina (ÁSZ) előadása
Szatmári János (ÁSZ) előadása

4. nap

Dargay Eszter (BM) előadása
Martus Bettina (ÁSZ) előadása
Pulay Gyula (ÁSZ) előadása
Vargha Bálint (ÁSZ) előadása

5. nap

Kommunikáció a jól irányított állami szervek szolgálatában

Horváth Bálint (ÁSZ) és Gergely Szabolcs (ÁSZ) előadása

 

Egyéb kapcsolódó híreink:

 

Az Intosai is beszámolt az ÁSZ Integritás szemináriumáról

Pulay Gyula: Fókuszban az etikus vezetés (interjú)

Online kommunikációs trendek nyomában