Lezárult az MSZP ellenőrzése

2017-06-13 10:01:00   |   Feltöltötte: Dr. Czinder Enikő

Az Állami Számvevőszék törvényi felhatalmazás alapján kétévente ellenőrzi a központi költségvetésből támogatásban részesülő pártok gazdálkodását. Az ÁSZ a Magyar Szocialista Párt 2013-2014. évi gazdálkodásának ellenőrzése során megállapította, hogy a párt 2013. évi beszámolója nem felelt meg a jogszabályi követelményeknek. A 2014. évi pénzügyi kimutatása, valamint a könyvvezetés és a gazdálkodás 2013-ban és 2014-ben összességében megfelelt a törvényi előírásoknak. Az MSZP 2013-ban szabályszerűen igénybe vehető forrásokat használt fel a működéséhez, 2014-ben azonban jogszerűen igénybe nem vehető, jogi személyektől származó nem pénzbeli hozzájárulást is elfogadott. Az MSZP az előző ÁSZ ellenőrzés során feltárt hiányosságok megszüntetésére készített intézkedési tervben foglalt feladatokat határidőben végrehajtotta.

A politikai élet tisztasága érdekében különösen indokolt a pártok gazdálkodásának ellenőrzése. Az Állami Számvevőszék törvényi előírás alapján kétévente ellenőrzi a költségvetési támogatást kapott pártok gazdálkodását. Ezért az ÁSZ kiemelt szerepet tölt be és felelősséget visel a pártok feletti társadalmi kontroll érvényesítésében.


Módosult a párttörvény, új módszertan az ÁSZ ellenőrzése során


2014. január 1-jével módosult a pártok működéséről és gazdálkodásáról szóló törvény tiltott támogatásokra vonatkozó szabályozása. A módosítás következtében 2014. január 1-től tilos a jogi személyektől, jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaságoktól és nem magyar állampolgár magánszemélyektől származó vagyoni hozzájárulás elfogadása. A párttörvény módosításáról itt olvashat egy cikket.

 


A hazai jogszabályi változást, illetve a vonatkozó nemzetközi ellenőrzési standardok szem előtt tartva 2016 decemberében az Állami Számvevőszék megújította „a Pártok gazdálkodása törvényességének ellenőrzéséhez” című nyilvános módszertani útmutatóját. Ennek keretében az ÁSZ ellenőrzései során nagyobb hangsúlyt fektet a pártoknak juttatott vagyoni hozzájárulások értékelésére. A pártok ellenőrzésének módszertani megújulásáról itt olvashat bővebben.


Az MSZP 2013-2014. évi gazdálkodása törvényességét értékelte az ÁSZ


A Magyar Szocialista Párt (MSZP) összes bevétele 2013-ban 806,9 millió Ft, 2014-ben 1 milliárd 238,2 millió Ft volt. Kiadásainak összege 2013-ban 754,1 millió Ft, 2014-ben pedig 1 milliárd 199,2 millió Ft volt. Az MSZP 2013-ban 521,3 millió Ft, 2014-ben 817,3 millió Ft költségvetési támogatásban részesült.


Az ÁSZ a párt 2013-2014. évi gazdálkodásának ellenőrzése során értékelte, hogy az MSZP közzétett 2013. évi beszámolója, illetve a 2014. évi pénzügyi kimutatása a törvényi előírásoknak megfelelt-e, a könyvvezetés és gazdálkodás során betartotta-e a vonatkozó jogszabályi és belső előírásokat. Az ÁSZ ellenőrizte továbbá, hogy a párt működéséhez szabályszerűen igénybe vehető forrásokat használt-e fel, valamint az előző ÁSZ ellenőrzés során feltárt hiányosságok megszüntetéséről intézkedett-e.

 


Az ÁSZ megállapította, hogy az MSZP a párttörvényben előírt határidőn belül elkészítette és közzétette 2013. évi beszámolóját és 2014. évi pénzügyi kimutatását. Az ellenőrzés feltárta ugyanakkor, hogy a 2013. évi beszámoló a párttörvény előírását megsértve, a magánszemélyektől kapott 500 ezer Ft-ot meghaladó hozzájárulásokat elkülönítve – a hozzájárulást adó megnevezésével és az összeg megjelölésével – nem teljes körűen tartalmazta. A beszámoló és a pénzügyi kimutatás összeállítása során sérült a valódiság számviteli alapelve, mivel azok a könyvviteli nyilvántartások adataival teljes körűen nem egyeztek meg. Az eltérések összege azonban egyik ellenőrzött évben sem érte el a bevételi főösszeg 2%-ának megfelelő lényegességi küszöb mértékét.


Az MSZP könyvvezetése és gazdálkodása, valamint számviteli rendszerének szabályozása – a számviteli politika és a számlarend aktualizálásának elmaradása mellett – összességében megfelelt a jogszabályi előírásoknak. A könyvvezetés során a számviteli alapelveket – eseti, a lényegességi szintet el nem érő hibák mellett – érvényesítették. Az MSZP a gazdálkodással összefüggő egyéb jogszabályi előírásokat betartotta, az ellenőrzési rendszert az előírásoknak megfelelően működtette. A pénzügyi-számviteli informatikai rendszer működése megfelelő volt, az adatok biztonságáról, megőrzéséről gondoskodtak.


Az MSZP a működéséhez 2013-ban szabályszerűen igénybe vehető forrásokat használt fel, a vagyon használata szabályszerű volt. Az ÁSZ ellenőrzése feltárta ugyanakkor, hogy 2014-ben az MSZP 39 ingatlanból 10 ingatlan esetében kedvezményes bérleti díj, illetve térítésmentes ingatlanhasználat formájában jogszerűen igénybe nem vehető, jogi személyektől származó, mintegy 3,1 millió Ft összegű tiltott, nem pénzbeli hozzájárulást fogadott el. 29 esetben jogszerű volt az ingatlanhasználat.

 


Az MSZP az előző ÁSZ ellenőrzés javaslatai alapján készített intézkedési tervben foglalt feladatokat határidőben végrehajtotta, gondoskodott a számviteli politika és az értékelési szabályzat módosításáról.


Az ÁSZ a jelentésében az MSZP elnöke részére három javaslatot fogalmazott meg, melyre 30 napon belül intézkedési tervet kell készítenie. Továbbá a szabályszerű feladatellátás elősegítésének biztosítása, valamint az ellenőrzés során feltárt mintegy 3,1 millió Ft-os tiltott támogatás jogkövetkezményeinek érvényesítése érdekében az ÁSZ figyelmet felhívó levéllel fordult az MSZP elnökéhez, a Nemzetgazdasági Miniszterhez, valamint a Magyar Államkincstár elnökéhez.


Dr. Benedek Mária
felügyeleti vezető

 

Horváth Bálint
Kommunikációs és Kapcsolattartási Osztály