Hamarosan kezdődik a negyedik nemzetközi integritás szeminárium

2017-02-14 15:14:00   |   Feltöltötte: Dr. Czinder Enikő

Az Állami Számvevőszék 2017. február 27. és március 3. között negyedik alkalommal rendezi meg nemzetközi korrupcióellenes szemináriumát. Az ötnapos szakmai esemény célja a legjobb hazai és nemzetközi gyakorlatok megosztásán keresztül az integritás alapú közigazgatási kultúra elterjesztése és a transzparens államműködés fejlesztése az érintett – elsősorban fejlődő – országokban. A szemináriumra előzetesen közel huszonöt, elsősorban ázsiai, afrikai és délkelet-európai ország több mint negyven számvevőszéki szakértője regisztrált, de dél-amerikai számvevőszékektől is érkeznek résztvevők.

Az Állami Számvevőszék 2014-ben rendezett első alkalommal olyan többnapos nemzetközi szemináriumot, amelynek célja az integritás szemlélet széleskörű terjesztése a fejlődő, illetve demokratikus átalakulás alatt álló országok körében. 2015-ben az ötnapos szemináriumon tizenöt ország huszonöt számvevőszéki szakértője vett részt, míg 2016-ban már kiemelkedően magas számú részvétel mellett, 22 ország számvevőszéke képviseletében érkezett több mint harminc szakértő.

 

Az ÁSZ 2016. évi integritás szemináriuma


Az ÁSZ tudásmegosztó programja iránt évről-évre fokozódik a nemzetközi érdeklődés, amit az is alátámaszt, hogy az idei, sorrendben negyedik integritás szemináriumon várhatóan tovább emelkedik majd a résztvevők száma: előzetesen mintegy huszonöt országból több mint negyven számvevőszéki szakértő jelezte részvételét. A szeminárium a február 27-ei budapesti nyitókonferenciával veszi kezdetét, melyen az integritás témakörével nemzetközi szinten is aktívan foglalkozó szervezetek - mint az OECD, az INTOSAI, illetve az EUROSAI - szakértői tartanak előadásokat. A szakmai programok egészen március 3-ig tartanak majd, és annak témáját járják körül, hogy az integritás felmérés eredményei miként hasznosíthatóak a vezetői munkában.


Az integritás szeminárium résztvevői elméleti és gyakorlati képzéseken keresztül ismerhetik meg a korrupció elleni küzdelem „magyar modelljét”, az Állami Számvevőszék integritás felmérésének módszertanát. Betekintést nyerhetnek továbbá az ÁSZ kommunikációs tevékenységébe és elsajátíthatnak olyan innovatív kommunikációs eszközöket is, amellyel hatékonyabban járulhatnak hozzá a közpénzügyi transzparencia fejlesztéséhez, ezáltal az integritás alapú közigazgatási kultúra megszilárdításához országaikban. A 2015-ös és 2016-os eseményekről szóló részletes összefoglalókat itt és itt olvashatja el.

 

Az ÁSZ nemzetközi jó gyakorlatok szeminárium-sorozata


A február 27-i budapesti nyitókonferencián részt vesz a vietnámi számvevőszék hét fős delegációja is, amely a két számvevőszék között fennálló együttműködési megállapodás keretében érkezett szakmai egyeztetésre Magyarországra. A szakmai látogatás fókuszában a költségvetés tervezése és végrehajtása áll. A vietnami és magyar számvevőszék elnökeinek ezt megelőző kétoldalú találkozójára 2013. január 7-11. között került sor Hanoiban, amikor is az ellenőrzés területén szerzett tapasztalatok megismertetése mellett sor került a két ország számvevőszékei közötti együttműködési szerződés megújítására is.

 

Czinder Enikő

Kommunikációs és Kapcsolattartási Osztály