Elnöki interjú az Origón

2018-02-12 08:39:00   |   Feltöltötte: Dr. Czinder Enikő

Újabb kihívásokkal teli esztendő áll a Költségvetési Tanács (KT) előtt, noha a gazdaság bővülése optimizmusra adhat okot, ám fel kell készülni arra az időszakra is, amikor a fejlődés a mostaninál alacsonyabb lehet – mondta az Origónak adott interjúban Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke és a KT tagja. Domokos László kiemelte: a versenyképesség tovább fokozható, ám nagy kihívás elé állítja a szakembereket az adópolitika és a munkaerőpiac reformja, csakúgy, mint a hatékony brüsszeli forráselosztás kérdése.

A Költségvetési Tanács testület tagja Ön is. Milyen főbb feladatok elé néznek az idei esztendőben?


Kiemelten fontos, nagy felelősséget jelentő feladat, hogy a Tanácsban az idén is – a hagyományoknak megfelelően – véleményt nyilvánítunk a központi költségvetésről szóló törvény (és annak módosítása) tervezetéről, és a törvény zárószavazásához előzetes hozzájárulásunkat adjuk, amennyiben a Tanács az Alaptörvényben előírt államadósság-szabály teljesíthetőségét állapítja meg. Félévente szintén véleményt nyilvánítunk a költségvetési törvény végrehajtásának helyzetéről, az államadósság alakulásáról. Ezeken túl véleményt nyilváníthatunk a költségvetés tervezésével, végrehajtásával, a közpénzek felhasználásával, továbbá az államháztartás helyzetével kapcsolatos bármely kérdésről is. Utóbbi keretében folyamatosan értékeljük az EU követelmények teljesítését is. E szerepkör betöltése különös felelősség Magyarország gazdasági stabilitásának erősítése, a fejlődés fenntarthatósága érdekében. Ezért a Tanács a feladatának ellátása során – az Állami Számvevőszék (ÁSZ) és a Magyar Nemzeti Bank (MNB) megállapításain túl – a jövőben is támaszkodni kívánunk a hazai kutató-elemző intézetek, a nemzetközi szervezetek, a mértékadó piaci elemzők értékeléseire, prognózisaira.

 


A minap éppen a MNB-ről, egész pontosan a monetáris politikai költségvetési kockázatairól készített elemzést az ÁSZ. Mire jutottak?


Egyértelmű következtetésünk, hogy 2012 és 2016 között a Magyar Nemzeti Bank monetáris politikája kedvező hatással volt az államadósság finanszírozási költségeinek csökkenésére, illetve azon keresztül a költségvetési egyenlegre és az államadósság alakulására, csökkentve ezzel a költségvetési kockázatokat. Azt gondolom ez jelentősen hozzájárult a magyar gazdaság elmúlt években elért eredményeihez. Az MNB irányadó eszközei – jegybanki kötvény, jegybanki betét – megváltoztatásával, az új nem konvencionális eszközök – például az önfinanszírozási program, lakossági devizahitelek forintosítása – bevezetésével hozzájárult az állampapír-kereslet és ezáltal az államadósság belső finanszírozási arányának növekedéséhez, mely jelentősen csökkentette az ország külső sérülékenységét, devizakitettségét. Biztosabbá vált az államháztartás finanszírozhatósága, a pénzügyi rendszer stabilitása. A tanulmányunkban kockázatokra is felhívtuk a figyelmet. Figyelmeztettünk a költségvetési térítési kötelezettség felmerülésének hosszú távú kockázatára, valamint felhívtuk a figyelmet arra, hogy a jövőben szükséges felkészülni az árfolyameredmény-csökkenés és a kamatkülönbözet negatív hatásának kezelésére.


Visszatérve a Költségvetési Tanácsra, mekkora a KT felelőssége az ország felelős gazdálkodásában?


Úgy vélem a Költségvetési Tanács jelentős szerepet vállalt abban, hogy sikerült Magyarországot kivezetni az adósságcsapdából, illetve sikerült csökkenteni a GDP-arányos államadósságot. Gyakorlatilag Magyarország gazdálkodásának egyik „eszköze” voltunk és vagyunk, kellő mértékű vétójoggal úgy gondolom, kivettük a részünket abból, hogy a gazdaság mára jobban teljesít. Szükség volt a konszolidációra, mivel 2010-ben a magyar államháztartás olyan tartályhoz hasonlított, amelyből több nagy lyukon keresztül folyt ki a víz. Ezt a témakört is körbejártuk, amikor 2010-ben az ÁSZ ellenőrizte a magánnyugdíj pénztárak garancia alapjának működését…

 

 

Domokos László kiemelte: a KT tükröt tart a kormányzati elképzelések elé, és jelzi az egyes tervezett intézkedések kockázatait. A KT feladata – a költségvetési kontroll gyakorlásán túl – az, hogy megerősítse a pozitív folyamatokat és felhívja a figyelmet a kockázatokra

 

Domokos László az interjúban szólt még az államadósság csökkentésének elmúlt években elért eredményeiről, továbbá arról is, hogy milyen lépések kellenek a versenyképesség növeléséhez.


Az interjút teljes hosszában az Origo oldalán ide kattintva olvashatja el.