Befejeződött az ÁSZ legújabb közpénzügyi vezetőképzése

2018-05-09 13:00:00   |   Feltöltötte: Lengyel Viktor

Lezárult az Állami Számvevőszék közpénzügyi vezetőképzésének második oktatási programja, melyben 38 szociális és gyermekvédelmi intézmény igazgatója vett részt. A márciusban indult és a kiemelt érdeklődés miatt két párhuzamos csoportban zajló képzés egy másfél napos személyes oktatási modulra és ezt követően egy öthetes távoktatási programra épült. Az ÁSZ a Miskolci Egyetemmel közösen indított képzését a nagy sikerre való tekintettel a közeljövőben további intézménycsoportokra és közpénzügyi területekre terjeszti ki.

Az Állami Számvevőszék a 2017 decemberében zárult, múzeumigazgatóknak szóló szemináriumát követően, idei első képzésével a gyermekvédelmi és szociális intézmények vezetőit szólította meg. A képzés az ÁSZ március 22-én megrendezett, „Közpénzügyi vezetőképzés – Fókuszban a szociális és gyermekvédelmi intézmények” című konferenciájával indult, majd a résztvevők interaktív elemeket is tartalmazó kiscsoportos oktatáson, majd egy öthetes távoktatási programban mélyíthették el ismereteiket. A nagy érdeklődésre való tekintettel egyszerre két csoportban zajló oktatás május 3-án és május 9-én záróvizsgákkal ért véget.


A március 22-i nyitókonferencián Warvasovszky Tihamér, az ÁSZ alelnöke kiemelte: „Meggyőződésem, hogy az Állami Számvevőszék a gyermekvédelmi, valamint a szociális ellátást biztosító intézmények ellenőrzésével, a tapasztalataink összegzésével hozzáadott értéket teremt a közpénzek szabályos felhasználásában”. Hozzátette: „A képzés hozzájárul a kontrollok erősítéséhez, a gazdálkodási gyakorlat javításához, ezáltal a gyermekvédelmi rendszerben működő intézmények vezetésirányítási rendszereinek fejlesztéséhez.”

 

Befejeződött az ÁSZ legújabb közpénzügyi vezetőképzése

 

Az Állami Számvevőszék tanácsadó tevékenységének célja a tudásmegosztás, a „jó gyakorlatok” terjesztése, valamint a közpénzügyi és vezetői ismeretek fejlesztése a közpénzügyi rendszer szervezetei körében. E célt erősítette meg, hogy 2015-ben az Országgyűlés határozatában bízta meg a Számvevőszéket, hogy szélesítse a vezetői rendszerekre vonatkozó tanácsadó tevékenységét, és támogassa az etikus közpénzügyi vezetőképzést. Ennek érdekében az ÁSZ a Miskolci Egyetemmel 2016. február 1-jével létrehozta a Közszolgáltatási menedzsment intézeti tanszéket.


Az ÁSZ a képzés tematikáját – a Miskolci Egyetem Vezetéstudományi Intézetével együttműködve – úgy alakította ki, hogy az előadások kifejezetten a költségvetési intézmények első számú vezetői részére nyújtsanak hasznos ismereteket. A képzés középpontjában az etikus közpénzügyi gazdálkodás áll. Emellett a képzés érinti az értékteremtés, etikai dilemmák a vezetésben, a szervezeti integritás megteremtése és megerősítése a közszférában, a közszolgáltatások teljesítménymenedzsmentje és a menedzsment kontroll témaköreit is.


A közpénzügyi vezetőképző programot az Állami Számvevőszék 2018 folyamán további közpénzügyi területekre és intézménycsoportokra terjeszti ki. A május végén induló következő képzésben önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok elsőszámú vezetői vehetnek részt.


Állami Számvevőszék