Szükség törvényt bont?
2012. febr. 10., péntek, 12.12.30 CET
"Közigazgatási Akadémia" címmel továbbképző, ismeretmegújító konferencia-sorozat indult a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen. A tavaszi sorozat két emléküléssel indult. Február 6-án „Új kihívások a közigazgatási jogban" címmel Lőrincz Lajos akadémikusra emlékeztek a pályatársak, tanítványok, elméleti és gyakorló közigazgatási szakemberek, 9-én pedig a szabálysértési- és büntetőjog határterületének kiváló kutatója, néhai Papp László munkássága előtt tisztelgett a publikum a szabálysértési jog aktuális kérdéseinek megvitatásával.
A közigazgatás akut gondjaival foglalkozó konferencia Lőrincz Lajos egyik markáns, a maga idejében igen merész gondolata köré szerveződött. Nevezetesen, hogy a közigazgatás fejlődését csak az igazgatás- és szervezéstudomány mindenkori legkorszerűbb vonulatainak megértésével és alkalmazásával lehet előmozdítani, amihez képest a jog csak másodlagos, kisegítő instrumentum. A közigazgatás-tudománynak fel kell ismernie, elemző, összehasonlító módon kell tudatosítania azokat a gazdasági mozgásformákat, amelyek a klasszikus taylori üzemszervezéstől a szociális jogállami, majd a „new public management" szemlélet elterjedéséhez, technikáinak általános bevezetéséhez vezettek. Az előadók közül többek utaltak arra, hogy a fejlett gazdasági rendszerek megrendülése - főként a válságrégiókban - olyan helyzetet teremtett, amelyben az elméleti téziseket, illetőleg a történetileg kialakult jogdogmatikai elveket praktikus, olykor egyenesen túlélési reflexből táplálkozó szükségmegoldások írják fölül. Nem utolsó sorban éppen a közigazgatási jog önazonosságához kapcsolódó dilemmák sürgetik olyan - a minap még axiomatikusnak tűnő - jogelvek és jogfogalmak fölülvizsgálatát, mint szuverenitás, jogállamiság, hatalommegosztás, jogok és kötelességek viszonya.
Bármilyen közigazgatási modellt választunk, vagy építünk fel, és a hangsúlyokat akár a centralizáció, akár a dekoncentráció vagy decentralizáció elemeire helyezzük, korszerű végrehajtó hatalomnak a gyorsan változó szükségleteknek megfelelő, hatékony eszköztárral kell rendelkeznie. Különösen nagy jelentőségre tesz szert - ebben minden előadó egyetértett - a felügyeletek és az ellenőrzés ütőképes megszervezése és működtetése. Az állami- és a közigazgatás szerteágazó, sokszorosan strukturált és mozgó-alakuló rendszert alkot, így a felügyeleti és ellenőrzési tevékenység telepítése, a kapcsolódási pontok kijelölése, a folyamatos működés biztosítása csakis az állami élet és a közösségi igazgatás új irányainak és formáinak kimunkálásával szinkronban, elméleti és gyakorló szakemberek együttműködésével lehetséges.
A szabálysértési jog a büntetőjog kisebbik testvére, amelynek önállósodása - mintegy 150 éve, újabbkori civilizációs eredményként - az állam büntető szigorának enyhülésével, a börtönök ésszerű tehermentesítésével függ össze. E dekriminalizációs tendenciával párhuzamosan viszont jelentősen megnőtt a modern közigazgatási rend védelmének igénye, aminek következtében a szabálysértési szabályozás két - sok tekintetben ellentétes elvekre és processzusokra felépülő - jogág szétfeszítő erőterébe került. Mint a referátumokból kitűnt, a 2012-es, új törvény is magán viseli az összetákolás jegyeit, igaz, célja nem is a kodifikáció, hanem a gyors és hatékony eljárások elősegítése, sok tekintetben a gazdasági megfontolásokat sem nélkülöző, szigorúbb szankcionálás volt. Így állt elő az a - jogtörténeti és szociológiai szempontból - képtelen helyzet, hogy szabálysértési jogunk nemcsak eléri, de - mivel kevéssé törődik az elkövetés motívumaival -, nem ritkán túlhaladja a büntetőjog szigorát.
A két konferencia végkicsengése igencsak hasonlatos volt: a történetileg finoman kimunkált jogi-dogmatikai gondolkodásmód a 21. század elejének viszontagságos gazdasági-társadalmi körülményei között elveszítette primátusát, eligazító erejét, termékenységét. Bár szép és megnyugtató volna, komótos elméleti megalapozással nem oldhatók meg a gazdaság, a közigazgatás világszerte súlyosan feszítő, sürgető megoldást kívánó problémái, más szóval a jog nem a tradicionális bölcselete, hanem éppenséggel mozgékony instrumentum-jellege révén tudja csak hatékonyan betölteni társadalomszervező funkcióját.
A közigazgatás akut gondjaival foglalkozó konferencia Lőrincz Lajos egyik markáns, a maga idejében igen merész gondolata köré szerveződött. Nevezetesen, hogy a közigazgatás fejlődését csak az igazgatás- és szervezéstudomány mindenkori legkorszerűbb vonulatainak megértésével és alkalmazásával lehet előmozdítani, amihez képest a jog csak másodlagos, kisegítő instrumentum. A közigazgatás-tudománynak fel kell ismernie, elemző, összehasonlító módon kell tudatosítania azokat a gazdasági mozgásformákat, amelyek a klasszikus taylori üzemszervezéstől a szociális jogállami, majd a „new public management" szemlélet elterjedéséhez, technikáinak általános bevezetéséhez vezettek. Az előadók közül többek utaltak arra, hogy a fejlett gazdasági rendszerek megrendülése - főként a válságrégiókban - olyan helyzetet teremtett, amelyben az elméleti téziseket, illetőleg a történetileg kialakult jogdogmatikai elveket praktikus, olykor egyenesen túlélési reflexből táplálkozó szükségmegoldások írják fölül. Nem utolsó sorban éppen a közigazgatási jog önazonosságához kapcsolódó dilemmák sürgetik olyan - a minap még axiomatikusnak tűnő - jogelvek és jogfogalmak fölülvizsgálatát, mint szuverenitás, jogállamiság, hatalommegosztás, jogok és kötelességek viszonya.
Bármilyen közigazgatási modellt választunk, vagy építünk fel, és a hangsúlyokat akár a centralizáció, akár a dekoncentráció vagy decentralizáció elemeire helyezzük, korszerű végrehajtó hatalomnak a gyorsan változó szükségleteknek megfelelő, hatékony eszköztárral kell rendelkeznie. Különösen nagy jelentőségre tesz szert - ebben minden előadó egyetértett - a felügyeletek és az ellenőrzés ütőképes megszervezése és működtetése. Az állami- és a közigazgatás szerteágazó, sokszorosan strukturált és mozgó-alakuló rendszert alkot, így a felügyeleti és ellenőrzési tevékenység telepítése, a kapcsolódási pontok kijelölése, a folyamatos működés biztosítása csakis az állami élet és a közösségi igazgatás új irányainak és formáinak kimunkálásával szinkronban, elméleti és gyakorló szakemberek együttműködésével lehetséges.
A szabálysértési jog a büntetőjog kisebbik testvére, amelynek önállósodása - mintegy 150 éve, újabbkori civilizációs eredményként - az állam büntető szigorának enyhülésével, a börtönök ésszerű tehermentesítésével függ össze. E dekriminalizációs tendenciával párhuzamosan viszont jelentősen megnőtt a modern közigazgatási rend védelmének igénye, aminek következtében a szabálysértési szabályozás két - sok tekintetben ellentétes elvekre és processzusokra felépülő - jogág szétfeszítő erőterébe került. Mint a referátumokból kitűnt, a 2012-es, új törvény is magán viseli az összetákolás jegyeit, igaz, célja nem is a kodifikáció, hanem a gyors és hatékony eljárások elősegítése, sok tekintetben a gazdasági megfontolásokat sem nélkülöző, szigorúbb szankcionálás volt. Így állt elő az a - jogtörténeti és szociológiai szempontból - képtelen helyzet, hogy szabálysértési jogunk nemcsak eléri, de - mivel kevéssé törődik az elkövetés motívumaival -, nem ritkán túlhaladja a büntetőjog szigorát.
A két konferencia végkicsengése igencsak hasonlatos volt: a történetileg finoman kimunkált jogi-dogmatikai gondolkodásmód a 21. század elejének viszontagságos gazdasági-társadalmi körülményei között elveszítette primátusát, eligazító erejét, termékenységét. Bár szép és megnyugtató volna, komótos elméleti megalapozással nem oldhatók meg a gazdaság, a közigazgatás világszerte súlyosan feszítő, sürgető megoldást kívánó problémái, más szóval a jog nem a tradicionális bölcselete, hanem éppenséggel mozgékony instrumentum-jellege révén tudja csak hatékonyan betölteni társadalomszervező funkcióját.
Dr. Lőrincz Zoltán
számvevő főtanácsos
További hírek:
Információ:
